Együtt ünnepelt a Volvo Galéria Budapest nagy családja
Minden évben Luca nap alkalmával tartja a Volvo Galéria Budapest hagyományos karácsonyi rendezvényét ügyfelei, kollégái és partnerei számára, megköszönve ezzel egész éves támogatásukat, lojalitásukat és együttműködésüket. Idén sem volt ez másképp és az elmúlt évekhez hasonlóan egy kellemes, jó hangulatú este kerekedett ki a Váci úti autószalon falai között.
6+1 Tipp hogyan készítsük fel autónkat a télre
Bár az idén az időjárás kegyes volt hozzánk és rengeteg meleg, napsütéses nappal ajándékozott meg minket, de hirtelen beköszöntött a fagyos tél és ez minden autós számára komoly kihívásokat jelent. Ilyenkor nem csak a ruhatárunkban cseréljük ki a rövid nadrágokat hosszúra és a pólókat pulóverekre, hanem az autónknak is komoly felkészülésre van szüksége. A Volvo Galéria Budapestnél minden ügyfél autóját alaposan átvizsgálják minden szerviz alkalmával, Babella Zsolttal a szerviz csoportvezetőjével pedig összeszedtük mire kellene figyelni mindenkinek, hogy biztonságban tudhassa magát és családját az utakon.
Miért fontos a téligumi?
A szakértők egyetértenek abban, hogy biztonságtechnikai szempontból a hideg időszakra készülve a téli gumi kiválasztása a legfontosabb. Manapság nagyon sok gyártó és még több termék közül válogathatunk, de hogyan igazodik el ilyenkor egy vásárló, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni és valóban életeket menthetnek a jól kiválasztott ,,papucsok” az autónkon? Ezekre a kérdésekre Menkó Illéssel a Continental Hungária Kft. műszaki szakértőjével kerestük a válaszokat.
Volvo Galéria Budapest VLOG
Elindítjuk a Volvo Galéria Vlogot, mely hazánk legnagyobb Volvo kereskedésének a Volvo Galéria Budapest életébe kíván betekintést nyújtatni. Bemutatkoznak munkatársaink, megismerhetitek a legérdekesebb híreket a szalonunk életéből, valamint közismert Volvo tulajdonosokkal is beszélgetünk majd.
Annoni Zita rózsaszín XC40-el járta az országot
A Volvo Galéria Budapest számára fontos a társadalmi szerepvállalás ezért idén a cég és a dolgozók úgy döntöttek, hogy az EgészségHídjaÖsszefogásEgyesülettel együttműködve megpróbálják felhívni a női szűrővizsgálatok fontosságára a figyelmet és 2019 Októberében elindítják a Pink Október kampányt, melynek a szlogenje a #StandForSafety lett. Rózsaszín szalag viselésével és egy rózsaszín Volvo XC40 típusú gépkocsival járta az országot Annoni Zita is, hogy minél több nőhöz eljusson az üzenet.
Őszi bevetésen a Volvo V90 Cross Country
Ahogy az Mosoni Péter képeiről is kitűnik a V90 Cross Country a kalandok tökéletes átélésére született.
A Volvo Galéria Budapestnek fontosak a jó ügyek… – Nagy Jánossal beszélgettünk
Az elmúlt években több figyelemfelkeltő kampányban is részt vett a Volvo Galéria Budapest. Tavaly a Movember kampányban a prosztatarák elleni harc volt középpontban idén a mellrák elleni kampányon volt a hangsúly, de ezek mellett a klímaváltozás elleni küzdelemből is kivette részét a cég az „Egy Volvo Egy Fa Egy Jövő” kezdeményezéssel. Az elmúlt évek szerepvállalásairól, a cég munkájáról és a jövő elképzeléseiről a cég ügyvezető igazgatójával, Nagy Jánossal beszélgettünk.
Jakupcsek Gabriella a Volvo Galéria Budapest új márka nagykövete
Jakupcsek Gabriella közel 30 éve dolgozik a médiában tévés és rádiós műsorvezetőként. Szakmai felkészültsége kollégái és kritikusai szerint is megkérdőjelezhetetlen. Három gyermek édesanyja és már büszke nagymama is. Nem mellékesen a Volvo Galéria Budapest új márka nagykövete lett idén októberben. Rengeteget járja az országot, új könyve is megjelenik hamarosan. Utazásaihoz biztos társnak egy Volvo XC40-et választott.
A Volvo Cars bemutatja a tisztán elektromos Volvo XC40 Recharge szabadidőjárművet, új elektrifikált modellcsaládjának első tagját
A Volvo ügyfeleknek a jövőben egyetlen alapvető döntést kell meghozniuk: vezetékkel vagy vezeték nélkül szeretnék megvásárolni új Volvójukat. A Volvo Cars a mai napon bemutatja az XC40 Recharge modellt, a vállalat első tisztán elektromos modelljét, amely egyben a vadonatúj Recharge modellcsalád első tagja is.