Art Déco mozgásban: a Volvo PV36 a Volvo Cars a Techno Classica kiállításon
A Volvo Cars idén a vállalat egyik alapítójának egykori autójával: egy 1935-ös Volvo PV36 modellel vesz részt a világ legnagyobb veteránautó-kiállításán, az esseni (Németország) Techno Classicán.
Gustaf Larson, aki 1927-ben másodmagával alapította meg a Volvo Cars vállalatot, éveken át járt ezzel az amerikai stílusú PV36-ossal, amely idén a Volvo esseni jelenlétének legfényesebb csillaga lesz. Szintén Essenben tartják a vadonatúj, Észak-Amerikában gyártott Volvo S60 sportszedán németországi premierjét.
A PV36 tökéletes példája annak a Streamline Moderne formatervezési irányzatnak, amely a harmincas évek elején meghatározó volt az Egyesült Államokban. Épületek, vonatok, hajók, de még háztartási gépek – kenyérpirítók és vasalók – is születtek az Art Déco ezen késői stílusában, amelyet áramvonalas megoldásai miatt gyakran úgy emlegettek, „Art Déco mozgásban.”
Az irányzatot az az Ivar Örnberg mérnök-formatervező honosította meg a Volvónál, aki 1933-ban tért haza Svédországba az Egyesült Államokból, ahol éveken át dolgozott az autóiparban. A Volvo őt bízta meg a PV36 megtervezésével – nyilvánvaló, hogy a Hupmobile-hoz hasonló vállalatoknál eltöltött évek hatása frissen élt még benne.
Ezzel az új Volvo modellel Svédországban is megvetette a lábát a Streamline Moderne. Az egzotikus megjelenésű autót – minden bizonnyal egy akkoriban népszerű latin-amerikai tánc nyomán – hamarosan ‘Carioca’ néven kezdte emlegetni a nagyközönség. A Volvo terveinek megfelelően 1935 és 1938 között pontosan ötszáz darab készült a típusból.
Az Essenben megcsodálható PV36 szerény futásteljesítménnyel, ám annál színesebb élettörténettel büszkélkedhet. Ez volt a Volvo egyik legelső típusa, amely alig néhány évvel az után született, hogy Gustaf Larson mérnök és Assar Gabrielsson közgazdász és kereskedő 1924-ben, egy rákvacsora közben eldöntötték, hogy autógyárat alapítanak Svédországban.
Tizenegy évvel később Larson átvette a 85-ös alvázszámú Volvo PV36 kulcsait. Három éven át használta az autót, amely ezt követően egy átfényezéstől eltekintve gyakorlatilag érintetlenül vészelte át az évtizedeket.
A Volvo Cars egyik alapítójához kötődő PV36 lenyűgöző példája annak, ahogy egy alapvetően amerikai formatervezési irányzat a harmincas években megjelent egy apró svéd autógyártó életében.
A Techno Classica évente mintegy 200 ezer látogatót vonz. A 2019-es kiállítást április 10-14. között rendezik meg. A Volvo Cars standján a PV36 mellett a következő veterán és youngtimer Volvo modellek lesznek láthatók:
- PV4 (1929) – a Volvo legelső szedánja
- Amazon (1966) – a Volvo ikonikus modellje
- 164 (1969) – hathengeres presztízsmodell a hatvanas évekből
- 240 Turbo (1981) – a Volvo első turbómotoros személygépkocsija
- 850 T-5R (1995) – sportszedán a kilencvenes évekből