Vannak, akik kevésbé vannak biztonságban az utakon, mint mások. Ideje tehát, hogy közkinccsé tegyük több mint negyven évnyi kutatás eredményeit – hogy az autók mindenki számára biztonságosak lehessenek. Ne csupán az átlagos testalkatú férfiak számára.

volvo-eva-01

Segítsen az autókat egyformán biztonságossá tenni

Amikor egy nő beszáll egy autóba, feltételezi, hogy biztonságban van. Ezzel szemben a legtöbb autógyártó még most, 2019-ben is kizárólag férfi törésteszt-bábukkal nyert adatokra alapozva fejleszti és gyártja autóit. A nők ezért a forgalomban nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint a férfiak.

Kivéve, ha bármelyik Volvo modellünkben utaznak. Baleseti kutatócsoportunk az 1970-es évek óta gyűjti a valós helyzetekből származó adatokat, hogy jobban megérthessük, mi megy végbe egy ütközés során. A Volvo úgy tapasztalta, hogy ezekben az adatokban a nők és a férfiak egyformán képviseltetik magukat. Ezért úgy véljük, a tesztek során is egyenlően kell, hogy képviseljük őket. Az E.V.A. kezdeményezéssel több mint 40 évnyi kutatás eredményeit osztjuk meg. Reményeink szerint azzal, hogy bárki letöltheti ezeket a dokumentumokat, minden autót biztonságosabbá tehetünk.   Mivel a Volvo mindig az embereket helyezi a középpontba.

“Azáltal, hogy régóta gyűjtünk valós baleseti adatokat, képesek voltunk megállapítani, hogy különböző balesetekben milyen sérülések fordulnak elő férfiaknál, nőknél és gyerekeknél.”

– mondta Dr. Lotta Jakobsson, a Volvo Cars biztonsági központjának vezető műszaki szakértője.

Több mint 40 évnyi kutatás eredménye

1970-ben hoztuk létre a Volvo közlekedési baleseteket kutató csoportját. A csoport azóta több mint 40 ezer autó és 70 ezer utas adatait gyűjtötte be és elemezte ki. Így született meg számos olyan innovatív rendszer, amelyekkel ma autóinkat felszereljük. 

Az ülés, amely 50 százalékkal csökkenti az ostorcsapás nyaksérülés kockázatát

Ami az ostorcsapás nyaksérülést illeti, a nők veszélyeztetettebbek, mint a férfiak. Ez eltérő anatómiai jellemzőiknek és izomerejüknek tudható be. Kivéve, ha Volvo ülésben foglalnak helyet. Köszönhetően a WHIPS ostorcsapás nyaksérülés védelmi rendszernek, amely különleges kialakítású, robusztus fejtámasszal, valamint ötletes üléskialakítással óvja a fejet és a gerincoszlopot, már nem tapasztalunk különbséget a nők és férfiak ostorcsapás nyaksérülési kockázata között.

volvo-eva-biztonsági-ülés
volvo-biztonsagi-pajzs

Intelligens biztonsági pajzs

Eltérő mellkasi anatómiájuk és izomzatuk miatt a nők nagyobb eséllyel szenvednek mellkasi sérülést autóbalesetben, mint a férfiak.
Az optimális védelem érdekében folyamatosan fejlesztjük járműveink szerkezetét, biztonsági öveinket és oldallégzsákjainkat, hogy a lehető legteljesebb védelmet nyújthassuk utasainknak. A Volvo innovációja, a SIPS oldalsó ütközésvédelmi rendszer intelligens szerkezetének köszönhetően fokozza az utasvédelmi teljesítményt.  Olyannyira, hogy a SIPS rendszer az oldallégzsákkal együtt több mint 50 százalékkal képes csökkenteni a súlyos mellkassérülések előfordulását.

Minden fej védelmére

A nőknek speciális védelmi szükségleteik vannak, oldalirányú ütközések esetén is. Minél alacsonyabb valaki, annál mélyebben ül az autóban, és annál közelebb helyezkedik el a kormánykerékhez, Ezért létfontosságú biztonsági elem a teljes ablakfelületet lefedő függönylégzsák. 

A SIPS oldalsó ütközésvédelmi rendszert kiegészítő függönylégzsák hozzávetőlegesen 75 százalékkal csökkenti a fejsérülések kockázatát. A függönylégzsák a másodperc huszonötöd része alatt felfúvódik, és megakadályozza, hogy a fej nekiütközzön az autón kívüli tárgyaknak, illetve egyéb szerelvényeknek. Ez volt az első olyan légzsákrendszer, amely az első és hátsó utasok számára is fokozott biztonságot nyújtott, és új szintre emelte az oldalirányú ütközések elleni védelmet.

volvo-minden-fej-vedelme
volvo-a-leghatekonyabb-eletmento

A leghatékonyabb életmentő a forgalomban

Bárkivel előfordulhat autóbaleset. A biztonsági öv a mai napig több mint egymillió életet mentett meg. MIndenkit védelmez, függetlenül a magasságától, nemétől vagy testalkatától. A várandós nők azonban speciális veszélyeknek vannak kitéve.

Az egyik legfontosabb közlekedésbiztonsági innováció, a biztonság öv minden ütközési típusban fokozott védelmet biztosít.  Hogy jobban megismerjük az anyák és magzataik igényeit, kifejlesztettük a világ első átlagos testalkatú, várandós törésteszt-bábuját. Olyan számítógépes modellről van szó, amellyel többek között tanulmányozhatjuk az utasok elmozdulását, illetve azt, hogy a biztonsági öv milyen hatást gyakorol az anyára és a magzatra.

“Az autókat emberek vezetik. Ezért a Volvo minden tevékenységének és termékének a középpontjában az ő biztonságuk kell, hogy álljon.”

Gustaf Larson, a Volvo társalapítója

A balesetek hogyan tehetik mindenki számára biztonságosabbá az autókat?

Az 1950-es évek óta több mint 43 ezer, tényleges balesetben részt vett autót vizsgáltunk meg, azok 72 ezer utasával egyetemben. Ezen kutatások is hozzájárultak az olyan innovatív rendszerek kialakításához, mint a WHIPS, a SIPS vagy számos gyermekbiztonsági termékünk. Most több mint 100 kutatási tanulmányt tettünk elérhetővé; ezeket bárki letöltheti. Bízunk benne, hogy ezzel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az autók mindenki számára biztonságosabbak legyenek, nemtől és testalkattól függetlenül.

Tudjon meg többet a kutatásunkról!

volvo-biztonsag-kutatas

Gyakran ismételt kérdések


 

1995 óta végzünk vizsgálatokat női törésteszt-bábukkal. Első kísérleti alanyunk az akkoriban egyedüliként elérhető, kisméretű női frontális ütközés bábu volt, HIII 5th percentile. 2001-ben bevezettük a kisméretű oldalirányú ütközés bábut, SID2s-t. A 2000-es évek elején kifejlesztettük egy terhes nő virtuális modelljét – ez volt a világ első középtermetű női törésteszt-bábuja. Tíz évvel később a ráfutásos balesetekben gyakori ostorcsapás nyaksérülés vizsgálatára szolgáló, középtermetű női törésteszt-bábuval bővítettük biztonsági portfoliónkat, és ezzel egyedüli autógyártóként vettünk részt az EvaRID kooperatív fejlesztésében.

A Volvo autókra vonatkozó, svédországi adatokat 1970 óta gyűjtjük és tároljuk a Volvo Cars közlekedési baleseti statisztikai adatbázisában. A célunk ezzel az, hogy létrehozzuk az egyes baleseti helyzetekkel összefüggésben előforduló sérüléstípusokra vonatkozó, nagymennyiségű adatok könnyen hozzáférhető adatbázisát. A kutatási eredményeket aztán hasznosíthatjuk. A jó hír, hogy már hosszú évek óta gyűjtünk így adatokat, így az évek során nyomon tudtuk követni fejlődésünket, és ezáltal javítani tudtuk sikereink arányát.

Egy 1967-es előtanulmányban 28 ezer esettel kezdtünk foglalkozni. Az 1970-es évek óta több mint 43 ezer, tényleges balesetben részt vett autót vettünk fel a statisztikai adatbázisba, azok 72 ezer utasával együtt. Ezen túlmenően elemzéseink során számos globális adatbázisból származó adatokkal is dolgozunk.

A projekten keresztül hozzáférhető és letölthető tudásanyag több mint 100 kutatási dokumentációból áll össze. A dokumentum-gyűjtemény a Volvo Cars által az 1950-es évek óta kifejlesztett biztonsági innovációk hátterében álló kutatásokba enged betekintést. 

Hogy az új Volvo gépkocsikban senki ne szenvedjen súlyos vagy halálos balesetet.

Igen, még mindig a biztonsági öv a leghatékonyabb eszköz, amely autóbalesetben életet menthet, illetve csökkentheti a sérüléseket. Ráadásul a világ szintre összes országában kötelező a használata. A Volvo folyamatosan fejleszti biztonsági öveit, hogy még tökéletesebb biztonságot kínálhasson mindenki számára.

Mindenkit óvó biztonság

Azért kezdtünk el autókat gyártani, mert senki más nem gyártott olyat, ami elég biztonságos lett volna a svéd utakra. Az évek során ezt a biztonság iránti elkötelezettségünket a valós balesetekből származó ismeretekkel kombináltuk. Így jöttek létre azok a különleges innovációk – például a SIPS, a WHIPS vagy a függönylégzsák –, amelyek ma már minden új Volvo modellben az alapfelszerelés részét képezik.